Az előző részben arról beszéltem, hogy ha a nő a vajúdása alatt fél, stresszel vagy akár csak feszélyezve érzi magát, az gyakran kontraproduktív a folyamat szempontjából, vagyis a vajúdás sok esetben lelassul vagy akár teljesen le is áll. Szóval egy tömör mondatban összefoglalva: próbáljunk nem nagyon parázni.

„Na jól van, hát kösz szépen!” – mondhatod erre te. „Mintha ez így működne, hogy valaki jól megmondja nekem, hogy ne féljek, mert az nem tesz jót, én meg erre gyorsan jól abbahagyom a félést!” És persze igazad van, ha ezt mondod. Tudjuk jól, hogy az érzelmek nem parancsra működnek. Még ha történetesen tényleg nincs is semmi okunk a félelemre, stresszelésre, mint a kisgyereknek, aki fél egyedül bemenni a sötét szobába, de tudjuk, hogy semmit sem segítünk neki azzal, ha közöljük vele, hogy „Nem kell félni, nincs ott semmi!” Az ember ugye nem azért fél, mert azt „kell”. Szóval: mit tudunk mi ténylegesen tenni azért, hogy ne uralkodjon el rajtunk a félelem a szülőszobán, ami aztán hátráltatja majd a folyamatot? Nos, általános recept erre természetesen nincs, ugyanakkor megelőzés jelleggel, meg ott helyben is van sok minden, amit mégis megtehetünk. Ebben és a következő részben arról fogok beszélni, hogy mit tehetünk megelőzés jelleggel.

Először is fontos, hogy még a várandósság alatt tudatosítsuk a szüléssel, illetve a gyermekággyal kisbabás léttel kapcsolatos félelmeinket, aggodalmainkat. Listázzuk ki őket, ha több van. Ha a szülés közben törnek föl belőlünk a meglepetés erejével, mert egészen addig tudomást sem vettünk a létezésükről, az általában nem a legjobb felállás. Bár ha az ott helyben feltörő félelmeinken, gátlásainkon sikerül túljutni, akkor az egy olyan megerősítő élmény, ami egész hátralévő életünk során a segítségünkre lesz, viszont ha kudarcot élünk meg, akkor viszont az esetleges eddigi lelki terheinkhez egy újabb jó nagy adag feldolgoznivalót csapunk hozzá. És sokkal jobb esélyeink vannak arra, hogy túl tudjunk jutni az elakadásainkon, ha nem meglepetésszerűen törnek ránk ott helyben, hanem már ismerjük a természetüket, hogy kik ők és honnan jönnek. Van néhány olyan jellegzetes probléma, félelem, aggodalom, amik potenciálisan elakadáshoz vezethetnek vajúdás közben. Nézzünk ezek közül néhányat!

Van az pont, amikor a vajúdás az úgynevezett látencia szakaszból átlép az aktív szakaszba, vagyis egy könnyedebb vajúdásból aktívabb vajúdás lesz. A váltás sokszor kifejezetten éles, hirtelen jön egy sokkal erősebb összehúzódás, mint az eddigiek, a hirtelen intenzitásváltás pedig akár ijesztő is lehet. Ez az a pont, amikor kicsit el kell engedni a külvilágot, és a kontrollt az események, a saját folyamataink fölött, hisz a vajúdás a legtöbb esetben akkor működik jól, ha nem próbáljuk agyból irányítani. Előfordul, hogy ezt valamiért nehezünkre esik megtenni. Különösen azoknak a nőknek lehet nehéz dolguk ilyen téren, akik ahhoz szoktak hozzá, hogy az életükben mindent kézben tartanak, és csak az van jól megcsinálva, amit ők csinálnak. Ha tudjuk magunkról, hogy ez ránk is erősen jellemző, akkor érdemes lehet már a várandósság alatt elengedést, relaxációt segítő technikákat gyakorolnunk. De az is előfordulhat, hogy valami más oka van a kontrollvesztéstől való félelemnek, például a nő valamiért nem érzi biztonságban magát, aggasztja valami, így nem tudja elfordítani a figyelmét a külvilágtól.

Sokan vannak, akik magától a szüléstől félnek. A szülési fájdalomtól, attól, hogy ők maguk nem szereznek-e majd valamilyen testi vagy lelki sérülést, például nem repednek-e majd. Van, akiben ez utóbbi félelem olyan erős, hogy nem meri nyomni a babád a kitolási szakban. Ezeket a félelmeket szerintem úgy lehet a legjobban kezelni, ha tájékozódunk, és jól felkészülünk a szülésünkre információkkal – de erről majd még a következő részben beszélek. Ha attól félünk, hogy nem leszünk képesek megszülni a babát, akkor szerintem különösen fontos a testközpontú szülésfelkészülés. Vagyis ne csak információkat gyűjtsünk be a felkészüléshez, hanem vegyünk részt olyan foglalkozáson, ami a testünket is fölkészíti kicsit. Így megérezhetjük azt, hogy mire képes a testünk, hogy jól működik, és ezáltal szerezhetünk egy kis bizalmat, önmagunkba vetett hitet, hogy majd a szülés is menni fog.

Vajúdás alatt sokszor előjönnek a párkapcsolati problémákból eredő félelmek, a feldolgozatlan traumák és veszteségélmények (ide tartozik egy korábbi vetélés vagy abortusz is), korábbi bántalmazottság, vagy súlyos családi titkok. Ha valamilyen traumatikus élményt cipelünk a múltból, azzal természetesen a szüléstől és gyerekvállalástól teljesen függetlenül is érdemes terápiába menni. Azonban ha gyermekáldás előtt álluk, akkor a feldolgozásnak még nagyobb a jelentősége. Bár nem biztos, hogy várandósság alatt érdemes mély pszichoterápiába kezdeni, hisz ennek a folyamatnak a során a kliens először általában rosszabbul lesz, ahogy feltörnek belőle a régi traumák, és csak utána lesz remélhetőleg jobban, a várandósság pedig egy rendkívül érzékeny állapot lelkileg is, ráadásul a bennünk lévő baba is érzi minden rezdülésünket. Ugyanakkor fontos ránézni a nehéz érzéseinkre, félelmeinkre, rájuk világítani egy kis zseblámpával, találni egy átmeneti nyugvópontot velük kapcsolatban, aztán elraktározni őket abban a biztos tudatban, hogy fogunk még velük behatóbban foglalkozni, de ennek nem most van itt az ideje.

Lehet az is megakasztó ok a szülés alatt, ha a saját anyaságunktól félünk, a saját anyai képességeinkben kételkedünk, vagy ha pl. a babával kapcsolatban vannak félelmeink: hogy milyen lesz, mit örökölt vagy nem örökölt, akár a baba neme is lehet félelem forrása, ha valaki nagyon az egyik vagy nagyon a másik nemet preferálja. Vagyis ha attól félünk, hogy mi lesz, ha megszületik a baba vagy épp milyen lesz a baba, ha megszületik. Természetesen ezekkel a félelmekkel is fontos dolgozni még a várandósság alatt. Ha a saját anyaságunkban kételkedünk, úgy egy szülésfelkészítő, ami nem csak a szülésre de a gyermekágyra is fókuszt rak, pl. sokat segíthet, és adhat nekünk némi magabiztosságot. A konkrét félelemtől függően persze sokféle megoldás lehet. Ha mondjuk tartunk attól, hogy kisfiunk lesz, mert nekünk is csak lánytesóink voltak, mindig csak kislány babákat láttunk, és úgy érezzük, azt se tudjuk, hogy a kisfiúkat eszik-e vagy isszák, akkor segítség lehet kisfiú babás anyukákkal barátkozni, akár facebookon, anyatárskereső appon, stb. keresztül. A közelünkben lakó anyuka barátnőknek amúgy is nagy hasznát fogjuk venni a későbbiekben is, ha már megszületett a baba. De lehetnek olyan erős félelemeink, amikkel tényleg érdemes perinatális területre szakosodott pszichológushoz vagy mentálhigiénés szakemberhez fordulni.

A következő részben tovább beszélek majd a félelmekről a szülés kapcsán.