Az előző részben a szüléssel és anyasággal kapcsolatos félelemek megdolgozása, kezelése témát kezdtem kapirgálni annak kapcsán, hogy ezeknek a félelmeknek minél kevesebb lehetősége legyen megakasztani a szülésünket. Most ezt a témát folytatom még kicsit.

Amiket most mondok, azok bizonyára triviálisak lesznek sokaknak, pláne azok fényében, amikről a korábbi posztjaimban írtam, de általánosságban a félelmeink oldásában nagyban segíthet a tájékozottság, a felkészültség, és a rugalmas hozzáállás. Kifejtem.

1. Tájékozottság. Hiszek abban, hogy minden anya képes a maga és a babája számára a legjobb döntéseket meghozni (és ez a legjobb döntés nem feltétlenül azonos mindenki számára), amennyiben korrekt és minél elfogulatlanabb tájékoztatást kap az összes választási lehetőség előnyeiről és hátrányairól. Ha egy kismama más személyekre bízza a döntést (pl. párjai, szülei, orvosok), mondván, hogy ők biztos kompetensebbek nála, akkor nem vállalja a felelősséget önmagáért és a gyermekéért, hanem áttolja másokra. Ez pedig nem hogy nem erősíti, de éppenséggel lerombolja a saját anyai kompetenciájába vetett hitét, ha meg eddig se volt neki olyanja, akkor nem segít neki kiépíteni, pedig erre nagy szüksége lesz a későbbiekben, a szülés alatt és után. Ha valaki olyan döntést hoz őhelyette, ami rosszul sül el, akkor áldozatnak fogja magát érezni, ami egyenes út lehet a gyermekágyi depresszióhoz.

Hasonló helyzet alakulhat ki akkor is, ha az anya úgy hoz döntést, hogy nem volt kellő információk birtokában, és nem volt tisztában a döntése lehetséges következményeivel. Ebben az esetben csak a döntési szabadság illúziója volt meg. Aki csak az egyik lehetőség előnyeivel és a másik hátrányaival van tisztában a döntés meghozásakor, annak nincs valódi választási lehetősége. És ha ilyen helyzetben mégis beüt valami, akkor az anya kontrollvesztést él meg, mégpedig a rossz értelemben: nem úgy, hogy ő tudatosan elengedte a kontrollt, mert most arra volt szükség, hanem úgy, hogy kihúzták a lába alól a talajt, tehetetlen áldozat, aki hirtelen egy ijesztő és ismeretlen helyen találja magát, és nem tudja mi történik vele és miért.

Fontos, hogy mi hozzuk meg a döntéseinket kismamaként, szülő nőként és anyaként is. Ez persze felelősséget ró ránk. Sokszor a választási lehetőségek közül egyik sem teljesen kockázatmentes, és nekünk mérlegelnünk kell, hogy melyik kockázatot akarjuk inkább vállalni. Tökéletes biztonság, 100 % garancia nem létezik sem a babavárásban, sem a szülésben, sem a gyereknevelésben. De ha mi hozzuk a döntéseket a lehető legjobb tudásunk szerint, tudva az esetleges negatív következményekről is, az hiába elsőre ijesztő, mikor az ember megérzi a felelősség súlyát, hosszabb távon sokkal kevésbé félelmetes, mint egy tehetetlenül össze-vissza dobált kis hajócskának érezni magunkat a nagy viharos sorstengeren.

Bár a tájékozott döntés fogalmában szerintem ez alapból benne van, azért szeretném kihangsúlyozni és leszögezni: Senkit sem arra biztatok, hogy tudatosan menjen szembe jól megindokolt orvosi javaslatokkal, csak mert neki eredetileg más elképzelése volt valamiről, pl. a szülése módjáról. Arra biztatok mindenkit, hogy tájékozódjon a lehetőségeiről, és azok kockázatairól, lehetőleg már előre is, illetve a konkrét döntési helyzetben is, ha van rá idő. Ha tehát valami nem tiszta, nem egyértelmű nekünk, akkor kérdezzünk, és ne hagyjuk magunkat lesöpörni. Ha gyanús nekünk, hogy nem kaptunk elégséges információt, kérdezzünk meg esetleg másik orvost is, menjünk utána a dolgoknak!

2. Felkészültség. Ez persze összefügg a tájékozottsággal, hiszen a tájékozódás tulajdonképpen a felkészülés része, de szeretnék a felkészülés egyéb tényezőiről is beszélni. Ha az ember felkészül nem csak a szülésre, de a szülés utáni időszakra is, akkor eszközök lesznek a kezében, amikkel segíteni tuja magát, és ezek az eszközök biztonságot adnak majd neki lelki értelemben, tudván, hogy lesz kihez, mihez, hova nyúlnia akkor is, ha olyan helyzetben találja magát, amire nem számított. Hogy milyen eszközökre gondolok? Pl. a természetes fájdalomcsillapítási technikák ismeretére. Az először, de néha még a többedszer szülő nőt is sokszor meglepetésként éri az érzetek intenzitása. Én magam is emlékszem első szülésem alatt a „huh, ez jobban fáj, mint gondoltam” gondolatra a fejemben, második szülésem alatt meg a „te jó ég, nem emlékeztem, hogy ez ennyire fáj!” gondolatra. De ha az ember tudja, hogy milyen technikákat érdemes kipróbálnia a fájdalom enyhítésére, akkor kevéssé valószínű, hogy pánikba esik.

Fontos az is, hogy tudatosan válasszuk ki a szülésünk helyszínét és a szülésünknél jelen lévő személyeket a nekünk fontos szempontok szerint, és tisztába kerüljünk annak az intézmények a protokolljával, ahol szülni tervezünk, hogy ne érjen minket meglepetésként, ha az ő szokásrendszerük nagyon szembemegy a mi elképzeléseinkkel, és fel tudjunk készülni arra, hogy mit reagálunk, mit tudunk csinálni akkor, ha ez a kettő (a mi és a kórház elképzelései) konfliktusba kerül. Sokat tehetünk magunkért azzal, is ha fogadunk egy dúlát, aki lelkileg, fizikailag és információkkal is tud minket támogatni a várandósság és a szülés alatt is. Vagy például hatékony „eszköz” lehet a kezünkben gyermekágy alatt az, ha jól felkészültünk a szoptatásra, ha szerveztünk magunknak segítséget erre az időszakra, illetve ha beszereztünk egy hordozókendőt.

3. Rugalmas hozzáállás. Mit is értek ez alatt? Egyrészt azt, hogy sokat segít, ha nem várunk el magunktól tökéletességet. Sem tökéletes várandósságot, sem tökéletes szülést, sem tökéletes anyaságot: így sokkal rugalmasabbak leszünk az esetleges módosításokra és változásokra, és kevésbé esünk kétségbe tőlük. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy ne lehetnének elképzeléseink és elveink, és ne lehetnének dolgok, amikhez ragaszkodunk. De ha csak egyféle forgatókönyvet tudunk elképzelni mindenre, akkor nagyon rossz megélés lehet akár egy pici dolog is, ami nem úgy alakul. Szóval szülésnél pl. legyen egy „A” tervünk, hogy mi lenne a dolgok optimális alakulása, de feltétlenül legyen egy „B” tervünk is arra az esetre, ha az „A” tervről kiderül ott helyben, hogy nem megvalósítható. Traumatikus élménnyé válhat, ha kitalálunk egy „A” opciót, de „B”-vel egyáltalán nem számolunk, és nem is vagyunk hajlandóak belegondolni, hogy mi van akkor, ha nem úgy sikerül minden, ahogy szeretnénk – és aztán valami miatt tényleg nem sikerül megvalósítani az „A” tervet, mi pedig kétségbeesünk. Lelkileg fontos arra is felkészülni, hogy talán nem minden úgy fog alakulni, ahogy mi szeretnénk, és ebben az esetben mik azok a dolgok, amiket el tudunk engedni, és mik azok, amikhez viszont mindenképpen ragaszkodunk. Az, hogy számolunk „B” tervvel is, nem jelenti, hogy nem „A” tervre készülünk és koncentrálunk. Csupán annyit jelent, hogy legalább egyszer gondoljuk végig következetesen azt is, hogy mi van akkor, ha valami nem jön össze, és mit hogyan alakítanánk ebben az esetben, ha tudjuk.

Ha ezekre a dolgokra odafigyelünk, akkor már sokat tettünk a félelmeink oldásáért, és a saját magabiztosságunk erősítéséért.