A legtöbb nőben, akik kórházi szülésben gondolkodnak, általában akkor merül föl, hogy valaki mást megkérjenek kísérőnek, ha bármilyen okból úgy tervezik, hogy az apa nem lesz jelen – bár mint azt korábban már említettem, van olyan kórház, amelyik két kísérőt, például apát és dúlát is beenged, és mint arról még a legelső részben beszéltem, a dúla jelenléte nem csak az anyának, de az apának is nagyon jót szokott tenni. Dúlát tehát nem csak akkor érdemes felkérni, ha az apa nem lesz jelen, de mivel a dúlai tevékenység még nincs túlzottan benne a köztudatban, így sok nő akkor jön csak rá, hogy ilyen lehetőség egyáltalán létezik, amikor elkezd alternatívákat keresni az apai kísérés helyett – és természetesen az sem elhanyagolható szempont, hogy a dúlai kísérés pénzbe kerül. Vannak, akik inkább barátnőt vagy női családtagot kérnek meg rá, hogy kísérjék el őket: jellemzően az anyjukat vagy a lánytestvérüket, de persze előfordulhat más női rokon is a palettán.

A dúlát – nem meglepő módon én, mint dúla – alapvetően jó ötletnek tartom, de ha dúlai kísérés mellett döntünk, fontos, hogy alaposan válasszuk ki a dúlánkat, olyat, akivel egyeznek az elképzeléseink, és akivel működik a kémia.

Ami a barátnőket és női családtagokat illeti, az ő kísérésük is működőképes lehet, de persze őrájuk is ugyanaz a szabály vonatkozik, mint az apás kísérésre. Vagyis fontos az is, hogy az anya olyat kérjen fel, akiben teljesen megbízik, és akinek a jelenléte abszolút nem feszélyezi, és az is, hogy a felkért személy örömmel mondjon igent a felkérésre, és akarjon jönni velünk. Különösen az anya jelenlétét érdemes megfontolni, mert az édesanyánkkal való viszonyunk nagyon összetett, és létezésünk legkorábbi pillanataira nyúlik vissza. Önmagában az, ha jó a viszonyunk az anyánkkal, még nem biztos, hogy elég. Én magam például nagyon jó viszonyban vagyok édesanyámmal, de azt valahogy mégsem tudtam volna elképzelni, hogy a szülésemnél jelen legyen. Bármennyire szeretem is, ő az, aki egyetlen mondatával bármikor el tudja érni, hogy a személyiségem visszakapcsoljon a gyerekkori állapotába, és ne felnőtt módjára reagáljak, hanem úgy, mint egy tinédzser. És a saját szülésemnél, ahol éppen én születek anyává, semmiképp nem akartam megkockáztatni a gyerekszerepbe visszaesésemet – bár őszintén szólva ezt már csak utólag fogalmaztam meg magamnak ilyen szépen: mikor ez a téma aktuális volt nekem, akkor még nem tudtam volna így elmondani, csak ösztönösen éreztem, hogy nem akarom anyámat a szülésem közelében tudni. A megérzésünkre szerintem érdemes hallgatni ebben a témában is.

Amit még fontosnak tartok ehhez hozzátenni, hogy bárki olyat is kérünk meg, aki nem dúla, vagyis nem hivatásos szüléskísérő, – párunkat, anyánkat, barátnőnket, stb. – mindenképpen fontos, hogy legyen felkészítve. Lehetőleg vegyen részt ő is egy szülésfelkészítőn – nem baj, ha már ő maga is szült egy-két gyereket, attól még egy jó szülésfelkészítőn tudhatnak neki újat mondani, különösen, ha 30 évvel ezelőtt szült utoljára, hiszen akkor még teljesen más irányelvek voltak érvényben a szülészeten –, de ha ez valamiért nem tud megvalósulni, akkor is mindenképpen alaposan ismertessük meg vele a mi saját elképzeléseinket, szülési tervünket, és azt, hogy mit várunk el őtőle, hogyan legyen jelen a szülésünknél, milyen feladatokat szánunk neki, pl. kell-e segítenie a szaksegítséggel való kommunikációban és hogyan.

És akkor már csak egy lehetséges személyt vagy személyeket hagytam ki, akik időnként előfordulhatnak szüléseknél, ez pedig a nő nagyobb gyereke vagy gyerekei. Ez az opció nyilván csakis otthonszülésnél merül föl egyáltalán, hisz kórházi szüléshez egy gyereket nem fognak beengedni. Ez a gyerek a szülésnél téma a tapasztalatok szerint elsülhet csodálatosan is, meg rosszul is. És ismét nem meglepő módon ennek az alakulása kéttényezős: múlik egyrészt az anyán, másrészt a gyereken. A döntéshozás plusz nehézsége a felnőtt jelenlévőkhöz képest az, hogy kevésbé tudhatjuk előre, hogy ez tényleg jó ötlet-e: ez valószínűleg ott helyben fog eldőlni. Mert egyrészt előfordulhat, hogy a gyerek nem jól reagálja le azt, hogy anya egyre inkább befelé fordul, és nem tudja magára vonni a figyelmét, meg az is előfordul, hogy az anya az, akit a gyereke jelenléte zavar a befelé fordulásban – hiába szerette volna esetleg nagyon, hogy a gyereke jelen legyen, a szülés mégis a gyerek jelenléte miatt nem tud továbbhaladni. Ugyanakkor az is benne van a pakliban, hogy egyik tényezővel se lesz semmi probléma, az anya szülése szépen halad és a gyerek is jól elvan, vagy épp végigalussza az egész vajúdást, hiszen a szülések egy jelentős része éjszaka indul. De ha nem alussza végig, és tanúja lehet a kistestvére születésének, az csodálatos indulása lehet az ő testvéri kapcsolatuknak, van erről számos gyönyörű történet. Akit érdekel a téma, annak melegen ajánlom testvérfelkészítés szempontjából a „Szia baba!” című ausztrál könyvet, ami egy kisfiú szemszögéből meséli el a kistestvére otthon születésének történetét. A kulcs igazából az, hogy fel kell készülni arra az esetre, ha a gyereket mégis el kell vinni onnan, vagyis lennie kell valakinek, akinek kifejezetten az a feladata, hogy a gyerekre figyeljen, reagáljon az ő szükségleteire, és ha kell, akkor elmenjen onnan vele. Fontos, hogy ez a gyerekre figyelő személy ne olyan személy legyen, akit a nő nagyon nem szeretne nélkülözni maga mellől szülés közben!

És ezzel végére is értem a szülésnél lehetségesen jelen lévő személyeknek. 🙂