Az előző részben a szaksegítségnek minősülő szüléskísérőket vettem sorra, ebben a részben pedig a szülésünk nem szaksegítségnek minősülő kísérőivel kezdek foglalkozni.

A legelső, legtriviálisabban felmerülő nem szakmai kísérő az apa. Ha a kismama és az apa együtt vannak, akkor ma már a legtöbben esetben felmerül a párban legalább meggondolandó opcióként, hogy az apa jelen legyen-e a szülésnél vagy sem. Vannak, akik egyértelmű igen vagy nem választ várnak arra a kérdésre, hogy ez jó ötlet-e vagy sem, de mint a legtöbb esetben, itt sincs mindenkire érvényes, egyértelmű válasz.

„Meglepő” módon alapvetően 2 tényező szükséges ahhoz, hogy ez az „apa a szülésnél” felállás jól tudjon működni, ez a két tényező pedig az apa és az anya. Vagyis az kell hozzá, hogy az apa is jelen akarjon lenni, meg az anya is akarja, hogy az apa jelen legyen. És ha a kettő közül valamelyik feltétel nem teljesül, és az apa ennek ellenére jelen van, akkor az nem szokott jól elsülni. Ez egyértelműnek tűnhet, de a gyakorlatban mégis sokaknak nem az. Ha az anya nagyon vágyik arra, hogy a párja jelen legyen és támogassa, akkor előfordulhat, hogy nem vesz tudomást a férfi esetleges húzódozásáról, ellenérveiről, és ráerőlteti az akaratát. Persze nem mindegy, milyen mértékűek a férfi ellenérzései: ha nem taszítást, undort vagy rettegést érez, csak van benne egy kis félelem az ismeretlentől, meg esetleg hallott egy-két rémtörténetet barátoktól, de megfelelő szülésfelkészítéssel az aggodalmai jórészt eloszlathatóak, az teljesen más, mint hogyha mondjuk a férfinek kórházfóbiája van, mert gyerekként volt valami rossz élménye, és már attól felmegy a pulzusa, ha csak be kell lépnie egy kórház falai közé. Ha jó esély van arra, hogy az apa bármilyen okból bepánikol a felesége mellett, akkor jobb ha nem a fizikai valójában támogatja majd a párját, mert egy szülő nőnek legkevésbé egy pánikoló kísérőre van szüksége, bőven elég neki a szülés nehézségeivel megküzdenie.

Valamivel ritkább, de szintén létező felállás, amikor az apa nagyon lelkesen mindenáron szeretne jelen lenni a szülésnél, a párja meg nem olyan lelkes ettől az ötlettől. Ha a nőben bármilyen okból feszültséget váltana ki az apa jelenléte, akkor semmiképp sem jó ötlet, hogy az apa jelen legyen, mert – mint azt már többször kifejtettem – a jól haladó szüléshez félelem- és feszültségmentes légkörre van szükség. Fontosnak tartom kiemelni viszont, hogy akár az első, akár a második eset áll fenn, önmagában abból, hogy hogyan döntött a pár arról, hogy az apa jelen legyen-e a szülésnél vagy sem, még nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni a párkapcsolat minőségére, meg az apa apai minőségére vonatkozóan. Számos teljesen releváns indoka lehet annak, amiért egy pár erre a döntésre jut akár az apa, akár az anya ellenérvei és ellenérzései miatt, és nem attól lesz valaki jó apa, hogy ott van-e a gyereke születésénél vagy sem.

Szempont lehet még esetleg, hogy a nő milyen fajta támogatásra vágyik, és hogy ezt a párja mennyire tudja neki nyújtani. Pl. ha a nőnek arra van szüksége, hogy folyamatosan biztassák és szurkoljanak neki, az apa meg nem az a fajta, aki így fejezi ki a támogatását. Ha az anya könnyen elbizonytalanodik, bepánikol, akkor fontos szempont, hogy ki az a személy, aki leginkább meg tudja ilyenkor nyugtatni. Ha az anya aktív fizikai vajúdástámogatást szeretne, pl. illóolajos masszázzsal, borogatással, stb. akkor az is fontos szempont, hogy az apa ezeket tudja-e megfelelően csinálni. Az is lehet egyébként, hogy nem tudja, viszont meg lehet neki tanítani mondjuk egy dúlai szülésfelkészítés keretein belül.