Ez itt egy soron kívüli cikk, Angliában szült „táv-kliensem” beszámolója. Fogadjátok szeretettel! 🙂 Figyelem: az alább olvasható beszámoló egy abszolút szubjektív vélemény és megélés! Bár természetesen nem közölném, ha a fő mondanivalójával: az emberség, tisztelet és anyai döntési szabadság hatásaival nem értenék egyet, de fenntartom a lehetőségét annak, hogy másoknak más megéléseik lehetnek az angol rendszerrel, és nem szeretném idealizálni azt.

„Elnézem 10 napos kisbabámat, és sokat elmélkedem a szülésemen. Milyen érdekes, hogy már most valami romantikus emlék. Elvis Presley-t hallgatok, mert a férjem azt rakott be vajúdás alatt, hogy kicsit táncoljunk/ringatózzunk rá, és azóta nem bírok leszakadni erről a zenéről. Nehéz szülés volt, semmi sem úgy ment, ahogy kitaláltam, és mégis, kétségem sincs, hogy bele fogok vágni még
egyszer, egy második babával majd.

Mit terveztem? Háborítatlan szülést, semmi beavatkozást, semmi fájdalom csillapítást, semmi mechanikus vagy hormonális beavatkozást, szép hangulatvilágításos szülőszobát a kórház szülés-központ részlegén.

Mi lett? Korán elfolyt magzatvíz, lassan induló és lassan folytatódó vajúdás, némi mechanikus gyorsítási próbálkozás (membrán leválasztás, burokrepesztés fejvíznél). Majd 36 órával a magzatvíz elfolyása után oxitocin infúzió, ami túltolta a fájásaimat, így végül epidurálus érzéstelenítés. Orvosi jellegű szoba, pittyegő monitorok, kábelek rajtam. De a végén hüvelyi úton megszületett a kisbabám.

Csalódott voltam mikor el kellett engednem a szép tervemet? Nagyon. Traumatikus volt a szülés? Kicsit sem. Ahogy visszagondolok csak a szépre emlékszem. Még a szobánk is barátságosnak tűnt a végén. Mégis, akárhány szülési történetet hallok otthon, még ennél kevesebb beavatkozásnál is a trauma a leggyakoribb szó ami előkerül. Miért? A különbség a szülészeti rendszerre vezethető vissza szerintem, és néhány kulcsszó mentén fogható meg: tisztelet, empátia és döntési szabadság.

Az angol rendszerről röviden: mivel Angliában sose volt nagy pénz a szülészetben (mint otthon a hálapénz), ezért az egészségügy hatalmi szereplőinek, az orvosoknak sose volt érdekük kisajátítani a szülészetet. Ki akar plusz munkát plusz pénz nélkül?! Így Angliában a szülészet a mai napig szülésznők kezében van. Orvos csak akkor jelenik meg ha szükséges. A teljes terhesgondozás és szülés szülésznők által irányított. De senkinek se legyen kétsége, ezeket a hölgyeket nem is asszisztensnek képzik, nagyon komoly szülészeti szakemberek, akik műtét és gyógyszer felírás kivételével minden csinálnak. A végén ők várják a babát is, ők varrják össze anyukát ha kell, stb. Plusz a legtöbbje képzett alternatív segítségben is mint aromaterápia. És ők nők, akik szültek vagy szülni fognak maguk is. Empatikusak, kedvesek, törődők, gondoskodók. Akik fogják a kezed, letörlik a könnyeid, simogatják a fejed ha kell,
biztatnak és segítenek ahogy tudnak.

A másik nagy különbség az egészségügyi rendszer alapjaiban más hozzáállása. Itt a páciens ember, egyenrangú fél. Mikor az ember bemegy egy orvoshoz, az orvos feláll, bemutatkozik például. Nem nagy dolog, de ez a kis gesztus mindjárt két ember interakciójává teszi a kapcsolatot. Nem egy nagyságos hatalmas orvos úr és kis remegő kis pácienske felállás van. Ha pedig a rendszer elfogadja, hogy a páciens teljes értékű emberi lény, akkor már nem meglepő, hogy a tájékoztatás alap, és a páciensnek minden kezelést külön van joga elfogadni vagy elutasítani, mint racionális felnőtt embernek.

Így volt ez nálam is. Én magam egyeztem bele az összes beavatkozásba egyesével. De még a javaslataiknál is figyelembe vették az én szülési tervben leírt preferenciáimat. Az oxitocin infúziót tényleg utolsó opciónak hagyták, és nem 24 óránál hanem 36 óránál kezdtük el végül. Akkor sem álltak a fejemnél nyomást gyakorolva. Elmondták az érveiket, aztán kimentek hogy át tudjuk gondolni. Én fogadtam el az oxitocint. És mikor túlszaladt és azt kértem, hogy ne csak lejebb vegyük, hanem érzéstelenítésig kapcsoljuk ki, azzal nem értettek egyet, de megtették. Mert az én testem, az én babám.

Mitől lenne hát traumám? A legjobb tudásom alapján, orvosi szakvéleményeket figyelembe véve hoztam meg ezeket a döntéseket én, a férjem támogatásával. Miközben végig kedves, támogató közegben voltam. És a végén meg tudtam szülni egészséges pici babámat.

Utó-gondolat: a babám 2 óráig feküdt a hasamon mielőtt bárki hozzányúlt volna. Akkor is csak akkor kérték el megmérni mikor magamtól átadtam a férjemnek, hogy foghassa kicsit ő is míg én eszem egy falatot. Akkor is mellém tették a mérleget, 2 méternél meszebb a babám nem ment tőlem. A szülőszobán nyugton hagytak minket 8 órán keresztül, felépülni, babázni.

Csak azt kívánom mindenkinek, hogy hasonló bánásmódot kaphasson otthon is!”