A gyermekágyas időszakban jelentkező libidóhiányt hosszabb-rövidebb ideig a legtöbb nő megtapasztalja, és egyébként én is egy ismerősöm konkrét kérésére döntöttem úgy, hogy erről írok következőnek. A problémafelvetés, amit kaptam kb. ez volt: beszélhetnél egy kicsit a szülés utáni aszexuális állapotról. Hogy meddig normális, mikor kell elkezdeni aggódni, és egyáltalán hogyan kell ehhez viszonyulni. Úgyhogy most erről fogok beszélni egy kicsit. 🙂

De nézzük, miről is van szó egyáltalán, hátha valaki nem tudja saját tapasztalatból. 🙂 És ez lehet azért is, mert még nem szült, meg azért is, mert ő ilyet nem tapasztalt szülés után. Mert nem mindenki tapasztalja ezt meg, bár sokan igen. Elég sokan ahhoz, hogy érdemes legyen beszélni róla.

Szóval ha nincs semmi különös ok, ami miatt ellenjavallott, akkor az orvosok szülés után hat héttel szokták azt mondani, hogy most már mehet újra a szexuális együttlét. Azért nem előbb, mert ilyenkor még fokozottan fennállhat a fertőzés kockázata. Ha meg volt gátmetszés, ami ma Magyarországon még mindig egy nagyon gyakori beavatkozás, különösen első szülőknél, akkor amíg az be nem gyógyul, addig a hüvelyi behatolás jó eséllyel kifejezetten fájdalmas. Nem mintha ennek a gyógyulása és regenerációja ne tarthatna bőven 6 hétnél tovább is, de mindenesetre az orvosok 6 hét után zöld utat szoktak adni. Igen ám, de hiába kap a pár zöld után, ha a nő 6 hét után még mindig a háta közepére se kívánja a szexet. És mi van, ha még 3 hónap után is így van vele? Vagy fél év után? Vagy egy év után? Vagy azon is túl? Meddig számít ez normálisnak? Egyáltalán annak számít? Mikor, mennyi idő után és mit lehet ezzel csinálni? És egyáltalán mi áll emögött az egész mögött?

Hát először is kezdem azzal, hogy ennek vannak hormonális okai is. Okolható egyrészt a prolaktin szint megugrása szülés után (ami egyébként már a várandósság alatt is emelkedik). A prolaktin a tejelválasztást serkentő hormonunk, de mint minden más hormonnak is, nem egyetlenegy hatása van a szervezetünkre, hanem egy hatásegyüttese. Nem csak a nők termelik egyébként, és nem is csak várandósan meg szoptatósan. Pl. a prolaktin a felelős többek között az orgazmus utáni kielégülésérzésért is. Vagyis ellentétes a hatása a nemi izgalmat kiváltó hormonokkal. Az első hetekben, hónapokban, főleg, ha az anya az első fél évben kizárólag anyatejjel táplálja a babáját (és ez a legideálisabb a babának, hozzáteszem), a prolaktin szintje magas lesz, és ez valamelyest visszanyomja a nők szexuális késztetéseit. Nem mindenkinél egyformán egyébként, mert van, akinek az első hat hét letelte után már simán van kedve a szexhez úgy is, hogy kizárólag és igény szerint szoptat, de ha valakinek meg abszolút nincs, az hormonális oldalról nézve is marhára természetes. De hogy miért mondom, hogy „is” azt most fogom kifejteni, a hormonális irány ugyanis csak az egyik megközelítése a témának.

A következő, amiről szeretnék beszélni, az Maslow, meg a piramisa. 🙂 Szóval biztos ismeritek Maslownak azt az elméletét, miszerint ameddig az „alacsonyabb” szintű szükségleteink nem elégülnek ki, addig nem foglalkoztat minket a magasabb szintű szükségleteink kielégületlensége. Vagyis ameddig az a napi szintű fő problémánk, hogy nincs mit ennünk, addig nem az fog nekünk fájni, hogy mondjuk el van nyomva az önkifejezésünk, mert van ennél nagyobb és égetőbb gondunk is. Na és akkor ezt most a gyermekágyra vetítve: ameddig azok a legnagyobb problémáink, hogy max. két órát tudunk egyben végigaludni, zombik vagyunk a kialvatlanságtól, a magánszféránk mint olyan, gyakorlatilag megszűnt létezni, mert 0-24-ben velünk és rajtunk van egy másik emberi lény, aki ráadásul teljesen magatehetetlen, ezért az idegrendszerünk 0-24-es készenléti állapotban van, hogy mikor van ránk szükség, és egyébként is, a saját gondolatainkat és érzéseinket is alig halljuk és érezzük, mert folyamatosan egy másik emberi lény igényeire és szükségleteire vagyunk ráfókuszálva… hát addig ne csodálkozzunk, ha sehol nem találjuk magunkban a szexuális vágyat.

Amúgy – mint ahogy az ehhez kapcsolódó facebook posztomnál az egyik kommentelő megjegyezte – szülés után az egész Maslow piramis átrendeződik, vagyis átrangsorolódik a szükségleteink kielégülésének a fontossági sorrendje. Pl. az alvás, a kialudtság is kevésbé fontossá válik, legalábbis egy bizonyos pontig. Én a magam részéről gyerek előtt el se tudtam képzelni, hogy létezhet az, hogy nekem 2 napon keresztül ne legyen meg az átlag 9 óra alvásom. Most, 2 gyerek után meg… hát hagyjuk is. 😀

És igen, ilyenkor a szex, sőt, az egész párkapcsolat, a párunkkal megélt bármiféle intimitás is általában hátrébb sorolódik, kinél jobban, kinél kevésbé. Ez valamilyen szinten természetes, pláne, ha belegondolunk, hogy az intimszféránk tényleg összeugrik, a kisbabánk valószínűleg folyton bőrkontaktban akar velünk lenni, egyszerűen telítődhet a fizikai érintés rekeszünk is, simán lehet, hogy sokszor csak azt érezzük, hogy békén hagyva és fizikailag mindenki által érintetlenül szeretnénk lenni.

Sokat számít az is, hogy ki hogyan működik szexuálisan. Röviden és nagyon végletesen: vannak emberek, akiket a szex lazít le, és vannak emberek, akiknek le kell lazulni ahhoz, hogy szexelni tudjanak. Az előbbit általában férfias, míg utóbbit inkább a nőies működéssel azonosítják kulturálisan, de simán vannak olyan férfiak, akik inkább az utóbbi, és olyan nők, akik inkább az előbbi kategóriába tartoznak. Nyilván ez a valóságban inkább egy skála, amin a 2 véglet között bárhol el lehet helyezkedni. Mindenesetre sok nő van úgy vele, hogy nem tud szexre hangolódni, amíg az agya valamin kattog, tök máshol jár, amíg a testén kívül esik a fókusza. És egy baba, aki talán alszik a másik szobában, de ki tudja, meddig, és mikor nyikkan meg… hát, az valljuk be, nem könnyíti meg a befelé fókuszálást. Ha meg tele vagyunk aggodalommal, hogy pl. elég jól gyarapszik-e a kisbabánk, nem csinálunk-e valamit rosszul, különösen, ha első gyerek és még semmi rutinunk, de hozzáteszem, aggódni valót akárhányadik babánál is lehet találni, hát az se segít az ellazulásban.

Ehhez, vagyis az aggodalmakhoz kapcsolódóan szeretném még hozzátenni, hogy ha bármiféle lelki blokk, félelem kapcsolódik akár a saját testünkhöz, akár konkrétan a szexhez, az is tökéletes libidógyilkos. Egy ismerősömet például borzasztóan megviselte a gyermekágy időszaka, és semmiképp nem akart volna újra teherbe esni. Konkrétan rettegett az újra teherbe eséstől, ráadásul sokáig tudat alatt, anélkül, hogy tudatosan belegondolt volna. És ez aztán sokáig tökéletes hatékonysággal blokkolt benne mindenféle szexuális vágyat.

De ügyes libidógyilkos lehet a saját, várandósság és szülés utáni új testünkhöz való viszonyunk is. Ha úgy érezzük, nem látjuk, nem találjuk magunkban sehol a nőt, a kívánatosat, a szexit, ha félelemmel tölt el minket az, hogy a testünk másmilyen, mint volt. Nagy igazság, hogy ameddig saját magunkhoz nem tudunk kapcsolódni, addig másokhoz sem tudunk. Könnyen lehet, hogy szexuálisan is megváltozunk, megváltozik az érzékenységünk, az érzeteink, és ez is ijesztő lehet elsőre.

És nem utolsósorban, mivel a szexuális intimitás két emberen áll, ezért a nő szexuális vágya függ attól is, hogy mit él meg a partnerével kapcsolatban, hogyan tud hozzá kapcsolódni, és van-e benne bármi sérelem, neheztelés, nehéz érzés a partnere felé. Ha például úgy érezzük, hogy a partnerünk cserben hagyott minket, mert mondjuk nem veszi át tőlünk a babát, amikor nekünk segítségre lenne szükségünk, vagy presszionálva érezzük magunkat a szexre, de igazából mindegy is az ok, mert ebből a szempontból csak a bennünk megszülető érzés számít, akkor az blokkolni fogja a kialakuló intimitást. És a szexuális intimitás amúgy sem az ágyban kezdődik vagy épp nem kezdődik, hanem jóval előbb, amikor a lelkünk épp hiába keresi az utat a másik felé, és ezért azt sem akarjuk, hogy a másik hozzánk érjen, hogy megcsókoljon, nem hogy bármi egyebet. Ebben az állapotban legfeljebb az érzelmeket, érzéseket leblokkolva, gépiesen vagyunk képesek bármiféle szexuális tevékenységre, az meg hosszú távon mindkét félnek rossz lesz, sőt, már rövid távon is.

Szeretném leszögezni, hogy bár most a nő libidóhiányának okairól beszéltem, de az apává váló férfiaknak sincs könnyű dolga, és ez is megérne egy külön misét. Talán majd egyszer erről is írok. Vagyis amúgy részben írtam már az apává válni című cikkben. 🙂

És akkor még nem beszéltem arról, ha a szex fizikai okok miatt fájdalmas, vagy ha a nőnek traumatikus élmény volt a szülés és poszttraumás stressz szindrómában szenved vagy ha szülés utáni depressziója van. Mert ebben a két utóbbi esetben az ember teljesen lekapcsolódik a saját szükségleteiről. De ezek nyilván azok az esetek, amikor szakemberhez kell fordulni.

És akkor visszatérve az elején föltett kérdésekre: meddig normális ez, mit lehet tenni és kell-e tenni valamit egyáltalán? Az eddigiek tükrében azt hiszem, nem lesz meglepő, ha mindegyik kérdésre azt válaszolom, hogy ez attól függ. Mármint, hogy mi áll a libidóhiány hátterében.

Ha a pár között kialakuló nehéz érzések az oka, akkor nem jó ötlet arra várni, hogy megoldja az idő, mert az idő feltehetően ezt csak elmérgesíteni fogja, hanem pucolás párterápiába vagy párkapcsolati mediációba! Azonban a párkapcsolati feszültségek is lehetnek megtévesztőek. Ugyanis a pár között megjelenő feszültségek sokszor csak tünetei annak, hogy az anya önmagával nincsen jól. Ebben az esetben az anyának előbb valamilyen egyéni terápiába érdemes menni, és magát rendbe tennie, addig pedig türelmet kérnie a párjától. Ha az anya magával nincsen rendben, akkor az az első, hogy vissza tudjon önmagához kapcsolódni, mert addig a párjával való kapcsolódás sem fog menni, és kidobott pénz lesz a párterápia. Sokszor már önmagában ez is megoldja a problémát, de ha nem, akkor utána jöhet a párkapcsolati mediáció, ami segít a partnernek is képbe kerülni azzal, mi ment végbe a nőben az utóbbi időben, és újra tudjanak egymáshoz kapcsolódni.

Ha valamilyen erős félelem a ludas, ami az anyán eluralkodott, akkor szintén az egyéni terápia a megoldás. Ha az anya nem félelmet érez, hanem tompultságot, fásultságot, akkor pedig elnyomott érzelmekre, félelmekre, haragra kell gyanakodni, amiket még fontosabb egyéni terápiába vinni, hiszen ez már egy depresszív, beszűkült tudatállapot, amiből egyedül kijönni nagyon nehéz.

Ha arról van szó, hogy azért nem tud megérkezni a vágy, mert az anya nem tud lelazulni, lekapcsolódni agyban a gyerekről, a gyerek felé fókuszálásról, akkor nincs más megoldás, mint segítséget kérni a gyerekvigyázásban, és ily módon megteremteni a lehetőséget az ellazulásra. Meg lehet kérni akár rokont, akár barátot, akár fizetett segítséget időnként. És tudom, hogy ez sokaknak állatira nem könnyű, de talán segít, ha azt mondom, hogy márpedig más megoldás nincs. És nem szabad kétségbe esnünk, ha nagy nehezen megteremtjük az alkalmat, és első alkalommal mégsem történik semmi. Nem mindenkinek egyforma a tempója, és a nőnek lehet, hogy először újra kell kapcsolódnia a saját testével, és a párjával is. Egy kis összebújás, csókolózás, gyengéd simogatás, és annak az érzése, hogy most van erre tér és idő, és nem sürget minket senki, lehet, hogy elsőre bőven elég. Mint mondtam: a testi intimitás nem a szexel kezdődik.

Ha arról van szó, hogy az anyának egyszerűen csak több énidőre, intimszférára és/vagy pihenésre lenne szüksége ahhoz, hogy a párjával való testi kontaktust kívánja, akkor ezt kell valahogy megteremteni. Ebben a partnere is sokat tud neki segíteni, de sokszor itt is a külső segítségkérés a megoldás.

És végül, de nem utolsósorban az is lehet, hogy nincs itt semmi tennivaló, csak egyszerűen időre és türelemre van szükség, és meg kell várni, amíg az anya felbukkan a felszínre a bódító babaillatból és prolaktinfelhőből. De igazából bármi is a gond, sőt, még ha nincs is semmi gond, a családtól, barátoktól való segítségkérés sosem hülyeség, azzal nem lehet mellélőni, higgyétek el! 😉