A múlt héten arról írtam, hogy milyen lehetséges előjelei vannak az indulni készülő szülésnek. Most nézzük azt, hogy mi van, ha nem indul? Mitől, miért lehet ez?

Először is kezdem azzal, hogy a valódi túlhordás egy ugyan létező, de nem túl gyakori jelenség. A WHO-s ajánlások szerint betöltött 42. hétig nyugodtan lehet várni, még csak fokozott megfigyelés sem szükséges. A méhen belüli elhalás kockázata (elöregedő méhlepény miatti elégtelen oxigénellátás miatt) ugyanis a 42. hét után emelkedik jelentősen, de szorosabb megfigyelés mellett, saját felelősségre várakozni továbbra is lehetne. És tényleg: ha minden érték rendben van, a baba szívhangja, mozgása, a köldökzsinórban az áramlás jó, és az anyával is minden oké, akkor miért is ne lehetne? Magyarországon a túlhordás fogalmát azonban sokszor már a terrminustúllépéstől használják, ami megtévesztő. Hiszen a terminus csak egy hozzávetőleges dátum, és a babáknak mindössze a 4 százaléka születik a kiírt napon. Ráadásul a terminusszámításnak többféle módszere is van, kisebb/nagyobb hibarátával. Ha valakinek az utolsó menstruációja első napja alapján számolják ki a terminust, az például egy elég nagy hibarátájú számítás. Nem minden nőnek napra pontosan egyforma hosszúak a ciklusai. Például nekem sem. Ha a második gyerekemnél eszerint számolt volna az orvos, akkor két héttel korábbra lettem volna kiírva – ami azért nem mindegy, na! Ráadásul az újabb kutatások szerint a várandósságok átlagos hossza valamivel több, mint 40 hét, amit még az 1800-as években határoztak meg, így még ha helyesen is számolták a terminust, akkor is könnyen lehet, hogy a 41. héten azért nem indul még mindig a szülés, mert a várandósság egész egyszerűen még nem ért a végére. A legpontosabb számítást a 12. heti ultrahang alapján készített becslés adja, mivel ebben az életkorban az embriók mérete még egységesnek mondható, az egyéni méretbeli különbségek később alakulnak ki. De még ez a fajta számítás is tévedhet pluszmínusz 2-3 napot. Mármint a tekintetben, hogy az anya mikor tölti a 40. hetet. Azt pedig, hogy ehhez képest a baba indulására mikor érdemes számítani, még több tényező figyelembe vételével érdemes meghatározni.

Hogy ténylegesen mitől függ az, hogy mikor indul egy baba… hát sok mindentől. Kezdjük ott, hogy vélhetően van ebben némi genetika is, vagyis egy adott anyára is valamennyire jellemző lehet a várandósságai hossza. Vannak nők, akiknek jellemzően kicsit hosszabbak és olyanok is, akiknek jellemzően kicsit rövidebbek a várandósságaik az átlagnál. Vannak, akik 36. hétre teljesen érett, normál súlyú újszülöttet hoznak a világra, és olyanok is, akik ugyanezt 42 vagy akár 43. hétre produkálják. Én kétgyerekes anyaként azt tudom elmesélni, hogy nekem mind a két gyerekem 40+4. napra született, mindkettő magától indulva. Megjegyzem, egy csomó minden másban is eléggé hasonlítanak egymásra. 😀 Azok a fajta testvérek, akikről úgy elsőre kiszúrod, hogy azok. Persze nem mindenkinek ilyen hajszálpontosan egyforma hosszú az összes várandóssága, de ha egy anyának van több gyereke is, akkor sok esetben megfigyelhető az, hogy ő inkább hosszabb vagy rövidebb várandóságokra hajlamos.

Ezen felül persze közrejátszhat sok minden. Például az anya életkora. Magasabb anyai életkor hosszabb várandósságra hajlamosít. Közrejátszhat az anya vagy a baba valamilyen betegsége is. Természetesen közrejátszhatnak környezeti tényezők is. Pl. a holdállás. Teliholdkor jellemzően több baba indul, illetve egy-egy nagyobb hidegfront érkezésekor is megtelnek a szülőszobák. Szóval még az időjárás is simán beleszólhat. Közrejátszhatnak érzelmi tényezők, nagyon is! Sok olyat látni, hogy a baba „megvár” bizonyos dolgokat a születésével, pl. hogy apa hazaérjen a külföldi útról vagy hogy megjöjjön a nagyi és elvigye a nagytesót, vagy ilyesmi. A szülés ellazult, nyugalmi állapotban tud jól beindulni. Ha az anya feszült, stresszel, vár valamire, az általában hatásosan gátolja meg a szülés megindulását. Ugyanígy egy nagy érzelmi elengedés, feszültségkiadás, pl. egy kiadós sírás viszont hatásosan indíthatja – természetesen csakis akkor, ha már anya és baba is valóban készen áll rá. Ha valaki rendszeresen fogyaszt datolyát a várandóssága vége fele, az a kutatások szerint segít, hogy a szülés időben beinduljon, mármint hogy az indulás ne lógjon nagyon túl a terminuson. Hatással lehet a szülésmegindulásra az anya fizikai állapota is, amibe természetesen a mozgás, a táplálkozás, az elégséges pihenés mind, mind belejátszik.

Minálunk Magyarországon úgy alakult ki a protokoll, hogy a kórházak betöltött 41. hétnél tovább nemigen várnak a mesterséges szülésmegindítással, és ha valaki otthonszülést tervez, akkor sincs jobb helyzetben, mert betöltött 41. hétig lehet otthon szülni, utána kórházba kell menni, ahol a kórházi személyzet az indítást fogja szorgalmazni. Amit elméletben ugyan vissza lehet utasítani, mert elvileg visszautasíthatsz bármit, ameddig nem áll fönt senkinél (se anyánál, se babánál) közvetlen életveszély, de a gyakorlat azt mutatja, hogy ezt visszautasítani nagyon nehéz. Ezzel ugyanis az anya maga ellen hangolhatja a kórház dolgozóit, ami nem biztos, hogy jó ötlet, hiszen szükségünk van a támogató légkörre, és nem a legideálisabb, ha úgy állnak hozzánk, hogy ez itt a renitens anya, akivel csak a baj van. De nyilván anyája válogatja, ki mennyire érzi magában a kraftot, hogy árral szemben ússzon. Ha valaki érzi, és úgy dönt, hogy ő nem enged a nyomásnak, akkor annyi a dolga, hogy aláír egy papírt, miszerint saját felelősségre visszautasítja a szülésindítást. Természetesen azért ez mindenképp egy megfontolandó döntés, és orvossal érdemes konzultálni arról, hogy milyen kockázatok állnak fönn valóban, hogy el tudjuk dönteni, tudjuk és akarjuk-e vállalni őket saját felelősségre.

Azt lehetne gondolni, hogy magánkórházakban talán jobb a helyzet, jobban figyelembe veszik ilyen téren is a kliens kívánságát, és kérésre nem indítják a szülést, de épp ellenkezőleg. A magánkórházak abszolút biztonsági játékosok, pont azért, mivel fizetős szolgáltatást nyújtanak, ezért még inkább számonkérhetőek. A magánkórházak ugye szerződést kötnek a náluk szülni vágyó nőkkel, és ebben a szerződésben rendszerint benne van a szülésindítás legkésőbb a betöltött 41. héten, az indítás elutasítása pedig szerződésbontást von maga után.

Szóval a miért nem indul kérdésre a lehetséges válaszok legvalószínűbbje: mert egyszerűen még nincs itt az ideje. Lehet, hogy eleve rosszul számolták ki a terminusodat. Az is lehet, hogy egyszerűen hosszabb várandósságra vagy hajlamos. Ez különösen valószínű akkor, ha már nem vagy nagyon fiatal. És persze az is lehet, hogy te vagy az, aki még vársz valamire, lelki értelemben. De az is lehet, hogy szó sincs ilyesmiről, nincs benned semmi lelki blokk, csak egyszerűen a várandósságod még nem ért a végére. És ritkán olyan is előfordul, hogy tényleg túlhordás van, és a várandósságot be kell fejezni – de ha erre utaló jel van, azt az orvosok, szülésznők feltehetőleg észreveszik és mondani fogják, hisz a várandósság vége felé az anyáknak már hetente, a legvégén meg 1-2 naponta kell járniuk ctg-re.

De mi is a baj az indítással? Hiszen ha van némi kockázata a tovább várakozásnak, még ha ez a kockázat minimális is, minek vállalni egyáltalán ezt a kis kockázatot is? Meg amúgy is: a vége felé az áldott állapot már kezd terhességgé alakulni a legtöbb nőnél, és már amúgy is alig várjuk, hogy végre kezünkbe kaphassuk a babánkat, szóval miért is ne sürgessük meg kicsit a dolgokat?

Hát röviden azért, mert az indításnak is van kockázata. Szóval nem arról van szó, hogy van a kockázatos várakozás, meg a kockázatmentes indítás. Hanem arról, hogy mérlegeljünk, melyik kockázat a nagyobb, és melyiket akarjuk inkább vállalni. Az indítás is beavatkozás, és minden beavatkozás a természetes folyamatba megnöveli a kockázatát az újabb beavatkozásoknak. Minél több a fölösleges beavatkozás, annál nagyobb valószínűséggel lépnek föl komplikációk.

Ezzel együtt vannak olyan élethelyzetek, szituációk, amikor az indítás nem elkerülhető. Vagy azért, mert tényleg egészségügyi okokból indokolt akár anya, akár baba részéről, vagy egyéb felmerülő okokból kifolyólag.

Na de mi legyen ilyenkor? És van-e esetleg valami otthoni módszer, amivel rá tudunk kicsit segíteni a szülésindításra? Erről fogok írni a jövő héten. 🙂