A korábbi részekben beszéltem arról, hogy miket tehetünk a várandóságunk alatt megelőzésképpen a félelmeink kezelésére. Ebben a részben arról fogok beszélni, hogy mit tehetünk ott helyben a szülőszobán (vagy ahol éppen szülünk), ha a félelem eluralkodik rajtunk, és akadályoz minket a folyamatban.

Először is szeretném leszögezni, hogy a félelem egy normális dolog. Hogy a Shrekkből a szamarat idézzem: „A félelem érzelmi válasz egy ismeretlen helyzetre.” 😀 És amikor megindul a szülésünk, akkor minden esetben egy ismeretlen helyzetbe megyünk bele, még akkor is, ha már szültünk korábban, mivel nincs két egyforma szülés, vagyis nem tudhatjuk teljesen, mire számíthatunk a következő órákban, azt viszont tudjuk, hogy jó eséllyel embert próbáló, határainkat feszegető feladat vár ránk. Azon kívül a folyamat végén végre kezünkbe foghatjuk majd azt a kicsi emberkét is, akivel már kilenc hónapja várjuk egyre jobban a szemtől szembeni találkozást, szóval nem csoda, ha a vajúdás kezdetén eluralkodik rajtunk egy kis izgatottság vagy akár még félelmet is érzünk. Nincs ezzel semmi gond, ne hessegessük el rögtön az érzést, engedjük megélni. Ha megéljük az érzelmeinket, akkor fognak tudni áthaladni rajtunk és tovább menni. Gond csak akkor van, ha nem tudunk továbblépni és ez az érzés akadályoz minket a befelé fordulásban vagy előrehaladottabb állapotban a továbbhaladásban. De nézzük, mit is tudunk tenni ott helyben, ha mélyről jövő félelmek törnek fel belőlünk, amik eluralkodnak rajtunk!

Először is próbáljuk meg azonosítani, hogy mi az, amitől félünk. Ha tudjuk, mondjuk is ki! Pl.: félek attól, hogy nem leszek rá képes, hogy megszüljem, hiszen én is császármetszéssel születtem. Vagy: félek attól, hogy a párom elhagy, és egyedül kell majd fölneveljem ezt a gyereket. Vagy: félek attól, hogy fiú lesz, és olyan lesz, mint az apám. Végtelen számú variáció létezik, hogy mitől lehet ilyenkor félni. Ha hangot adunk neki, ha kimondjuk, az már eleve egy hatalmas könnyebbség, lehet, hogy már önmagában ez is elég oldás lesz a továbbhaladáshoz. Sok nő, ha sikerült kimondania a félelmét, egy kiadós sírás után már halad is simán tovább. Azon kívül ha kimondjuk, azzal lehetőséget adunk a remélhetőleg velünk jelen lévő, ránk hangolódott segítőnknek vagy segítőinknek, hogy reagálni tudjon ránk, kicsit konkrétabban tudjon segíteni. Lehet, hogy tud nekünk mondani egy konkrét megerősítő dolgot, amivel tovább tud minket segíteni, pl.: ha fiú lesz, akkor sem lesz olyan, mint az apád, mert őt te fogod nevelni. De az is lehet, hogy csak arra van szükség, hogy az elfogulatlan figyelméről és megértéséről biztosítson, akár szavak nélkül is: megfogja a kezünket, a szemünkbe néz, átölel minket, ha ez a bizonyos személy a párunk, akkor esetleg megcsókol, stb.

Fordított esetben, ha nem mi vagyunk a vajúdó, hanem a segítő személy, és látjuk, hogy az idáig jól haladó anya befeszült, megakadt, akkor van egy jó segítő mondat, amit ilyenkor feltehetünk az anyának – ezt a mondatot Noll Andrea Nandu: Vajúdástámogatás mindenkinek című könyvéből idézem – „Mi tart még vissza attól, hogy a kezedben tarthasd a kisbabádat?” Ez a kérdés segíthet a nőnek megfogalmazni a benne kavargó érzéseket. Fontos azonban, hogy ha a nő megfogalmazza nekünk, hogy mi bántja, ne bagatellizáljuk el az érzéseit, mint pl.: „Ugyan már, ez butaság! Ettől igazán nem kell félni!” Mint már egy előző részben kifejtettem, az ember nem azért fél, mert azt „kell”. Egyszerűen csak hallgassuk meg ítélkezésmentesen, és ha mondunk valamit, az csakis megerősítő mondat legyen. Mondok egy példát. Ha mondjuk a nő azt a félelmét fogalmazza meg, hogy a párja el fogja hagyni, és majd egyedül kell felnevelnie a gyereket, akkor erre nem azt válaszoljuk, hogy „ugyan már, ez biztos nem igaz, miért hagyna már el, kár ettől félni.” Nem tudhatjuk, hogy nem hagyja-e el tényleg, nem vagyunk jósok. Ehelyett mondjunk valami olyat, amiről biztosan tudjuk, hogy igaz, és megerősíti majd a nőt. Pl.: „te egy fantasztikus, erős és szerethető nő vagy. Megérdemled, hogy szeretve és támogatva legyél.” Ez a mondat különösen akkor lehet hatásos, ha a nő elsősorban nem azért fél ettől, mert a párja okot adott az aggodalomra, hanem mert van benne egy mély belső, valószínűleg gyermekkorából hozott bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy ő szerethető, hogy ő elég lehet egy férfinak, esetleg látott pár negatív példát arról, hogy a férfi a szülés után elhagyta a párját. Ha tudjuk vagy gyanítjuk, hogy a férfi valóban okot adott aggodalomra, akkor megpróbálkozhatunk esetleg egy ilyen mondattal: „Te egy fantasztikus és erős nő vagy, minden percben ezt bizonyítod most is! Ha valóban az a sorsod, hogy egyedül neveld föl ezt a gyereket, akkor arra is képes leszel, és itt lesznek a barátaid, pl. én is, hogy támogassalak!” Ha meg nem tudjuk biztosan, hogy mi a helyzet, bízzuk magunkat az intuíciónkra: az általában jól szokott működni, ha a segítő a vajúdó anyára van hangolódva.

Ha az a helyzet áll fönn, hogy a nő még a vajúdása elején jár, és láthatólag nehezére esik kiadni a kezéből a kontrollt, fél magát átadni a vajúdás erejének, akkor például segíthet egy kis meleg víz is, akár zuhany, akár fürdő is, ha a magzatvíz még nem folyt el, mert a meleg víz relaxáló és fájdalomcsillapító hatású. Ugyanakkor a vajúdás elején még nem jó sokáig vízben lenni, legfeljebb csak egy negyed órát, mert nagyon lelassíthatja a vajúdást. Szintén segíthet egy kis lazító váll- vagy talpmasszázs, hogy a nő el tudja engedni magát – az érintés egy ránk hangolódott személytől, akiben megbízunk, már alapból is nyugtató és fájdalomcsillapító hatású. Ennek a fajta félelemnek az oldásában segít a biztonságos, nyugodt légkör megteremtése is, pl. olyan zenével, ami a nőnek valamiért kedves. Segíthetünk aromaterápiás eszközökkel is, nyugtató hatású illóolajok párologtatásával, vagy a velük történő masszírozással.

Sokat tudhatnak segíteni a félelem oldásában a különböző relaxációs technikák is, mint pl. a hypnobirth vagy az autogén tréning. Ezek segítenek megnyugodni, befelé fókuszálni és a jelenben maradni, nem pedig azon aggódni pl. hogy mennyi lehet még hátra és hogy fogjuk ezt bírni, ha már most is ilyen nehéz. De még ha nem is költünk arra, hogy ezen összetettebb technikák valamelyikét megtanuljuk, már az is sokat segít, ha megpróbálunk csak a légzésünkre figyelni, hiszen az mindig kéznél van és velünk van, és ennek segítségével megakadályozhatjuk, hogy eluralkodjon rajtunk a pánik egy számunkra ijesztő helyzetben, mint amilyen például egy nem tervezett császármetszés. Használhatunk pozitív vizualizációt is, sőt érdemes ezt már a szülés előtt is gyakorolnunk, hogy éles helyzetben már könnyen nyúlhassunk a számunkra biztonságot és megerősítést nyújtó mentális képekért. Léteznek vajúdást segítő kártyacsomagok is, megerősítő képekkel, rövid mondatokkal, amiket ki is tehetünk magunk elé. De persze mi magunknak is rajzolhatunk, készíthetünk ilyeneket.

Léteznek még az általam felsoroltakon kívül is technikák és eszközök, de ez itt most nem egy ezzel a témával foglalkozó könyv, csak egy rövid kis cikk, amivel egy kis bepillantást szerettem volna adni a témába, így itt most be is fejezem. 🙂