Mivel most hétvégén voltam ezen a képzésen Debra Mchlaughlin mesterbábánál, és teljesen lenyűgözött, ezért úgy döntöttem, addig írok róla, amíg friss az élmény. 🙂 Várandós strukturális felmérés és korrekció: mit is takar ez a faramuci kifejezés, amit az ember első hallásra nem nagyon tud hová tenni? Kezdem egy elméleti bevezetővel, hogy egyáltalán érthető legyen, miről beszélek.

Nos, a legtöbben tudjátok, hogy a babáknak a legideálisabb pozíció a megszületéshez, ha fejjel lefelé vannak, vagyis a buksijuk van a kijárat felé. A babák 3-4%-a azonban a születésekor farfekvéses, illetve 1% alatti az úgynevezett harántfekvés, amikor a baba keresztbe fekszik a méhen belül. Nem olyan nagy százalékokról beszélünk tehát, de azért a 3-4% közel sem 0. A legtöbben, akiknek farfekvéses marad a babája, egyszerűen pechnek tulajdonítják, és általában az orvosok se mondanak mást, mint hogy lehet reménykedni, hogy hátha még befordul, ha meg nem, akkor valószínűleg császár.

Azt viszont talán már kevesebben tudjátok, hogy nem a fejjel lefelé levés az egyetlen tényezője a baba születéshez legoptimálisabb testhelyzetének. Ahhoz, hogy a baba könnyen megtalálja az útját kifelé a szülőcsatornán, nemcsak fejjel lefelé, de függőlegesen kell elhelyezkednie, ami akkor valósul meg, ha a növekvő méh még a várandósság végén sem dől el se jobbra, se balra, sem előre. Ekkor ugyanis a baba feje ahelyett, hogy a méhszájat nyomná, az egyik vagy a másik csípőlapátnak, vagy épp a gerincünknek nyomódik, ami a baba fejének se jó, a tágulást sem segíti és a baba nem tudja elkezdeni az ereszkedést a szülőcsatornában, hisz az összehúzódások nem a méhszáj, hanem a csont felé nyomják. Többek között ilyenkor állhat elő az a helyzet, amikor az orvos vagy a szülésznő azt mondja a szülőszobán, hogy „ez a baba nem akar lejjebb jönni”. Ami elég félrevezető, mert nem akarásról szó sincs, csak éppen nem tud.

Szintén fontos még, hogy a baba merre fordul a fejével és a testével. Optimálisan a háta a méh bal oldalán helyezkedik el, míg az arca és a hasa az anya jobb oldala felé néz. A női medence bemeneti nyílása ugyanis oldalirányban ovális, míg a baba fejének átmérője elöl-hátul irányban hosszabb (és oldalirányban rövidebb). Vagyis a női medence bemenetének oldal irányban hosszabb tojásalakjába a baba elöl-hátul irányban hosszúkás feje akkor fog szépen beilleszkedni, ha oldalra fordul. Ha a baba arccal az anya hasa vagy háta felé néz, akkor csak jóval nehezebben vagy akár egyáltalán nem fog beférni a szülőcsatornába.

A laikusok de időnként még a szülésznők és orvosok fejében is él egy tévhit, miszerint az, hogy melyik baba lesz farfekvéses, harántfekvéses, beilleszkedési rendellenességes és melyik nem, egyszerűen a jó szerencse kérdése. „A baba nem akar befordulni” – mondják, minthogyha ez valóban a baba döntése lenne, hogy befordul-e, lejjebb jön-e, és ha igen, akkor mikor. De ez a kifejezés félrevezető.

A legtöbb baba a 32. hét körül fejjel lefelé fordul. De miért fordulnak egyáltalán fejjel lefelé? Talán valami felsőbb utasítást kapnak erre? Nos, igen, és ezt a bizonyos felsőbb utasítást gravitációnak hívják. A babák azért fordulnak egyáltalán fejjel lefelé, mert a fejük a legnehezebb testrészük, és ahogy növekednek, egyre erősebben hat rájuk a gravitáció. A magzatvíznek van egy gravitációkiegyenlítő hatása. A babák egy darabig olyanok a pocakban, mint a holdjárók. Kb. a 32. hétre érik el azt a testtömeget és testarányokat, hogy még a magzatvíz kiegyenlítő hatása mellett is most már fejjel lefelé húzza őket az erő. Némi eltérés természetesen lehet a 32. héttől, hisz ebben a korban már a babák sem egyformán növekednek, és a magzatvíz mennyisége is eltérő lehet.

És akik nem fordulnak be még egy hónappal később se? Őrájuk talán nem hat úgy a gravitáció? Vagy makacs babák, akik direkt ellenállnak a gravitáció hatásának, és elhatározták, hogy márpedig ők ülve maradnak? Természetesen erről szó sincs. Ha egy baba nem fordul fejjel lefelé, az azért van, mert valami megakadályozza ebben. És ez a valami általában vagy köldökzsinórral összefüggő dolog (pl. egész egyszerűen túl rövid, és nem engedi lefelé fordulni) vagy pedig a babának fizikailag nincs elég helye a forduláshoz. És a kétféle ok közül feltételezhetően az utóbbi a gyakoribb.

De hogy lehet, hogy nincs elég helye befordulni, mikor a legtöbb babának van? Talán az anyának nem jól növekszik a méhe? Vagy nem „várandósságra termett testalkat”? Szó sincs ilyesmiről, ilyen fogalom nem is létezik! 😉

És hogy lehet, hogy némely anyának függőleges marad a méhe mindvégig, míg másoknak kidől jobbra-balra-előre? Talán ilyen a testi adottságuk? Vagy ezt örökölték genetikailag? Dehogy!

És hogy lehet, hogy némely baba szépen befordul arccal az anya jobb oldala felé, míg mások előre-hátra-balra néznek? Talán a másik irány jobban tetszik nekik? Szó sincs róla: a babák MINDIG úgy helyezkednek el, ahogy ők a legjobban elférnek. Ha pedig nem úgy férnek el a legjobban, ahogy az a születésük szempontjából a legoptimálisabb lenne, az azért van, mert a szobájuk, vagyis a méh helyzete nem a legoptimálisabb. De mitől lehet ez?

A válasz valójában mindhárom kérdés esetében ugyanaz: az, hogy mennyi helye van a méhnek és ezáltal a babának a lehető legjobban helyezkedni, legeslegnagyobb részben a test egyensúlyán múlik, és azon, hogy a csontok mennyire tudnak helyet adni. Ez utóbbi pedig megint csak nem a genetikán múlik, hanem olyan banális dolgokon, mint hogy például, hordunk-e melltartót, és ha igen, akkor kellően lazát-e ahhoz, hogy ne akadályozza és nyomja vissza a bordakosár nyílását. Ha a bordakosár nem tud helyet adni a növekvő méhnek, akkor az kénytelen lesz megdőlni, hogy több helye legyen.

Az életmódunkból kifolyólag a medencecsontnak – ami a méh számára magát a csontos alapot képezi – is sokszor kialakulnak olyan deformitásai, amik kibillentik a méhet egyensúlyi helyzetéből. A medencecsont ugyanis valójában nem egy darab csont, hanem jobb-és baloldalon is 3-3 csontból áll, amelyek ízületekkel kapcsolódnak egymáshoz. Ezek a csontok a keresztcsont, a csípőcsont és a szeméremcsont. Sőt, ráadásul a keresztcsonton belül is vannak ízületek, mivel a keresztcsont valójában 5 db. Csigolyából áll össze. Azért gondoljuk néha mégis, hogy a medence egy db. csontból áll, mert ezek a csontok feszes ízületekkel kapcsolódnak egymáshoz, amik jóval kisebb mozgásteret engednek, mint mondjuk egy gömbízület, amilyen a vállunkban van. Azonban a feszes ízületek is ízületek, vagyis engednek valamennyi mozgást, és mozognak is, a medencénket érő erőhatásoktól függően. Így aztán nagyon gyakori például hogy az elöl összekapcsolódó két szeméremcsont el van csúszva egymáshoz képest: az egyik néhány milliméterrel beljebb van, mint a másik. Egy szintén nagyon gyakori dolog, hogy a keresztcsonti csigolyák csúsznak el egymáshoz képest, leggyakrabban a felső kettő és az alsó három csigolya között történik az elcsúszás.

A jó hír az, hogy ezeket az egyensúlyi kibillenéseket, csontozati elcsúszásokat lehet korrigálni – csontkovács segítsége nélkül is. Szuper kis gyakorlatok vannak rá! 🙂 És itt jön képbe a várandós strukturális felmérés és korrekció. És ahogy helyükre kerülnek a csontok, abban a pillanatban helyére kerül a méh is, középre billen, több helye lesz a babának, és amint lesz neki helye hozzá, fel fogja venni a legoptimálisabb testhelyzetet, ahogy azt a természet kitalálta. Sokszor nem csak a méh kerül a helyére, de még az anya testtartása is megváltozik, ösztönösen jobban kihúzza magát. Ahogy helyükre kerülnek az „alapok”, az az egész testtartásra hatással van.

A gyakorlatokat azonban nem elég egyszer elvégezni. A várandós szervezet ugyanis az ízületek lazítására relaxin hormont termel, hogy a medence könnyen nyíljon meg a babának, amikor eljön az ideje. Ez viszont egyben azzal is jár, hogy az ízületek könnyebben mozdulnak el egymáson, mint nem várandósan. Így aztán érdemes ezeket a gyakorlatokat rendszeresen végezni.

Milyen pozitív hatásai vannak még a strukturális korrekciónak azon felül, hogy megkönnyíti a szülést? Nos, ez sokszor még az ultrahangból sem derül ki, de ha nem optimális a méh helyzete, akkor könnyen lehet, hogy a baba a méhen belül valamilyen kényszertartást vesz föl (pl. tartósan az egyik oldalra billenti a fejét), és ebben a tartásban marad aztán hetekig, sőt akár hónapokig. És ha belegondolunk, mi hogy lennénk, ha mondjuk egy hónapig jobbra hajtva kéne tartanunk a fejünket… És ez akár a szülésnél is okozhat problémát, de ha ott nem okoz, akkor okozni fog a szülés után. A baba csak az egyik oldalra hajlandó fordítani a fejét, mert a másik oldalra fájdalmas neki. Túl feszesek a nyakizmai az egyik oldalon, mivel a nyak és a gerinc izmai a túlterhelésre túlfeszüléssel reagálnak. Ez az altatásban vagy a szoptatásban is gondot okozhat, de legkésőbb a mozgásfejlődésnél. Irány a dévénytorna! Ami amúgy szuper, hogy van, mert sok mindent lehet vele korrigálni, csak épp hosszú folyamat, tortúra anyának, babának. Sokkal jobb megelőzni az egészet, hogy a baba a lehető legjobban, legkényelmesebben lehessen már odabent, az anyukája hasában is!

Az az igazság, hogy sok mindenre nem tértem ki – de úgy gondolom, egy facebookos cikk keretein belül mindenre nem is lehet, mert végül is ez itt most nem egy szakdolgozat. 🙂